A bombák földjén – lélektani dráma bombákkal övezve

2010. 03. 01. 13:57

7,5/10, DVD, filmek

A bombák földjén
(The Hurt Locker – 2009)

9 Oscar-jelölés, több híresebb díj, közte a BAFTA legjobb filmjének kijáró cím, és természetesen az ex-Cameron rendező, Kathryn Bigelow neve miatt lett ismert a The Hurt Locker, s talán pont ezek miatt én egy kicsit csalódtam a filmben. Nem kaptam meg azt, amit vártam, vagy csak nem tudtam pontosan, hogy mit várjak, de nekem utána hiányérzetem támadt, s nem tudott annyira lenyűgözni, mint amennyire szerettem volna, bár nem rossz lélektani film.

A film egy csapatnyi tűzszerészről szól. A három fős csapatot rendelik ki a bombákhoz, vagy a bombáknak látszó tárgyakhoz, amelyek az Irakban elég nagy számmal fordulnak elő. Ezeket a specialistákat követjük néhány bevetésen át, egészen pontosan a csapat leváltásáig lévő napokon át. Nincs könnyű küldetés, bármelyik pillanatban meghalhatnak, s velük együtt a fél utca is a levegőbe repülhet. A csapat vezetőjének, William Jamesnek ez az élete, s az ő világába nézhetünk bele, milyen is az, ha a véred helyén adrenalin folyik.

Az A bombák földjén lényegében háborús propagandafilm. Bemutatja az ideális macsó férfit, aki igazán csak a kiélezett élethelyzetekben, a háborúban érzi jó magát. Drogként használja a veszélyt, s akkor érzi jól magát, mikor drótok után keresgél egy bombával telerakott autóban, amelyik bármikor felrobbanthatja a fél várost. Ezzel együtt azonban olyan érzetem volt, mintha nem telne többre, mint hogy “ilyen a jó férfi: élvezi a veszélyt, s közben nem gondolkodik”. A fÅ‘ karakter mellett a többiek jobb kidolgozásnak örvendhetnek, bár igazán a tettek határozták meg személyiségüket.

A témából adódóan folyamatosan jelen van a feszültség, az izgalom és az adrenalin keveréke, ami élvezetessé teszi a filmet. Szépen adagolják a feszültség pillanatait, a fedező társak összjátékától kezdve a bagdadi lakosok némán figyelő pillantásaiig. Jól kivitelezett akció, és rasszista, macsó, s háborúpárti mondanivaló jellemezi a filmet, ami alapvetően nem is gond, csak nem szabad többet várni. Amellett, hogy kézzelfoghatóan ábrázolja a motivációkat és az emberi lélek rejtelmeit, sokszor kissé átesik a ló túlsó oldalára és már-már szájbarágós lesz.

A film nem a robbantásokra helyezi a hangsúlyt, így a látvány sem ehhez igazodik. Azonban így tökéletesen bemutatja az iraki világot a lepusztult várostól kezdve a sivatag kietlenségéig, melyhez a zene is jól asszisztál. A színészek nem nagy nevek (bár az epizodisták annál inkább), s talán ennek köszönhetően adják nagyszerűen a figurájukat. Jeremy Renner, a főhősként kiemelkedő, de a másik két színész is nagyszerű.

Nem túl pacifista és nem túl pártatlan, de segítségével bepillanthatunk az ember lelkébe, és megismerhetjük a háború-függőséget. Bevetésről bevetésre tárul szemünk elé a veszély és az adrenalin világa, melyet csak jobban alátámaszt a látvány és a remek színészi munka segítsége. Én nem erre vártam, ezért csalódtam, s még így is hiányérzetem van utána, így csak 7,5/10 ponttal tudnám jutalmazni. Oscarnál azért szurkolok.