«
»

Egy lányról – lányregényes francia hangulat

2010. 02. 28. 14:52

7/10, DVD, filmek

Egy lányról
(An Education – 2009)

Az 1960-as évek Londonja, francia zene és hangulat, cigarettafüstös légkör és egy szerelmi történet egy kis drámával nyakon öntve. Mi kell még a filmhez? Nehéz megmondani, de úgy hiszem, hogy nem hiányzott semmi. Kellemesen szórakoztató film tárult elénk, mely ugyan nekem túlságosan is “csajos” volt, de ennek ellenére végig élveztem, s csak a végén hagyott maga után egy kevés hiányérzetet, bár nem tudom, hogyan lehetett volna jobb.

Még a női emancipáció előtt nem volt olyan egyszerű a nők helyzete. Mehetett egy nagyobb egyetemre, s talán akkor jobb élete lesz, vagy esetleg találkozhatott egy gazdag férfival, aki elcsábítja, s talán később elveszi feleségül. Jenny az előbbit tervezi, de találkozik David-del, akinek van pénze és boldogan él és szórakozik, s magával rántja Jenny-t is, akinek minden újdonság és élvezet, ami nem unalmas és nehéz tanulás. Megismerkedik a nagybetűs Élettel, de semmi sem olyan tökéletes, mint aminek látszódik.

Az egésznek van egyfajta lányregény hangulata, ami egyrészről pozitív, másrészről negatív. Pozitív, hiszen a finom francia zene, a vidám, bájos hangulat, s a cigarettafüstös jazz bárok könnyen elvarázsolhatnak, azonban negatív, ugyanis a történet annyira nem áll közel a férfiak világához, ezért nem biztos, hogy elég a tökéletes szórakozáshoz. Azonban sikerült belecsempészni némi mélyebb tartalmat és kellemes párbeszédeket, amelyek azért kárpótolnak valamelyest.

Az izgalomban nem túl gazdag világ miatt könnyen sikerülhet a film vontatottra és unalmasra, én azonban nem éreztem semmi ilyesmit. Végig le tudott kötni az egyszerű történet, bár a karaktereket nem dolgozták ki tökéletesen, így meg is maradt az egyszerű lányos légkörben. A könnyen kitalálható fordulatok, vagy egyáltalán a sablonos történet sem a pozitív oldalt erősíti, annak ellenére, hogy a hangulat varázslatos és magával ragadó tud lenni annak, aki élvezi.

A kor világa remekül lett visszaadva, a ruháktól a francia sanzonokig minden stimmelt, bár a zene annyira nem volt megnyerő, hiszen nincs megkomponált dallam hozzá. A színészek tekintetében a két főszereplő, Carey Mulligan és Peter Sarsgaard hozta a kötelező köröket, hiszen az előbbi kellően bájos volt, míg utóbbinak nem volt érzelmekben gazdag figurája, így csak megfelelt a kötelezőnek. Azonban Alfred Molina mindenképpen kiemelendő, ugyanis a karaktere jól lett eltalálva az angol nyárspolgár, szűk látókörű sznobként, és ő is nagyszerűen hozza a szerepet.

Nem feltétlenül a legjobb ilyen típusú film, s a középszerűségből is csak az édesapa sznob karaktere emeli ki, de ennek ellenére még szórakoztató is a maga hangulatos világában. Az alkotás a szerepének eléggé megfelelt, s nincs ötletem hogyan lehetett volna még javítani rajta, szerintem kihozták a maximumot. Ez így nekem 7/10 csak. A magyar cím szörnyen semmitmondó.

 

Hozzászólások

sajtosrolo - 2010. 03. 01., 12:00:12

Egyszerű kis film volt, de nem volt rossz. Alfred Molina karaktere kissé ellenszenves volt nekem, a többi karaktert pedig eléggé idegennek éreztem. Mondjuk az Oscar jelölést nem annyira értem, de mindegy is.

Dominik - 2010. 03. 01., 15:40:51

Igen, az Oscar-jelölés talán túlzás, de szerintem könnyed kis film volt.

sajtosrolo - 2010. 03. 01., 21:21:25

Ja, azt kifelejtettem, hogy nekem tetszik a magyar címe. Amiatt is érdekelt.:)

nyuszisz - 2010. 03. 21., 21:18:38

Mondjuk inkább ez kaphatott volna díjat, mint a Blind Side.
Tőlem is eléggé távol állnak a karakterek.

Dominik - 2010. 03. 22., 15:42:56

Nekem a Blind Side jobban tetszett, mint ez, de ízlések és pofonok :)

 










Hozzászólás

 

Ajánló
Sorozatos napló
Desmond Wallace
Mediablog
nyuszisz
Sorozatjunkie
Filmbuzi
Filmélmény
Pontszámok
   1/10
1,5/10
   2/10
2,5/10
   3/10
3,5/10
   4/10
4,5/10
   5/10
5,5/10
   6/10
6,5/10
   7/10
7,5/10
   8/10
8,5/10
   9/10
9,5/10
 10/10
Tervek
Konkrétan
Veronica Mars S1-3
Firefly S1
Weeds S5
Smallville S1-4
Dexter S1-S3
Dexter S4
Smallville S5-9
Tudors S3-4
Egyebek
Függelék - Tumblr
Filmes napló 2010
Kapcsolat
Olvasnivaló

 

Meta
Az oldaltWordpress tartja életben.
Az oldalt aCreative Commons védi. Szabályokat tartsd be.