Invictus – A legyÅ‘zhetetlen

2010. 02. 26. 14:38

8/10, DVD, filmek

Invictus – A legyÅ‘zhetetlen
(Invictus – 2009)

Öregemberek moziját láthatjuk, hiszen a főszereplő, Morgan Freeman már 70-en túl van, míg a rendező, Clint Eastwood már 80-hoz van közelebb. Utóbbinak az elmúlt években kimondottan remek filmjei voltak, az Invictus azonban nem a legjobb közülük. Túlságosan szentimentális és ötlettelen érzetet sugároz magából a film, s ez rányomja a bélyegét, pedig alapvetően szórakoztató és élvezhető is lehetne, vagy legalábbis ennél jobban.

Nelson Mandela, majdnem 40 évnyi bebörtönzés után lett a Dél-Afrikai Köztársaság elnöke. Az első években szembe kellett néznie az ellentéttel az eddigi apartheid elnyomás áldozatinak bosszújával és az elnyomók hatalomvágyával is. Az ellentétben valahogy kompromisszumot kell kötni, s Mandela többek között a sportot (a rögbit) is választotta eszközként. Megmutatta a fontosságát a sportnak, mint összehozó erőnek egy nemzet életében, s valójában a film erről a folyamatról, és természetesen a sportolók légköréről szól.

Valójában sportfilmmel van dolgunk, azonban itt most nem egy hányattatott sorsú fiatal van a főszerepben, mint a The Blind Side-ban, sokkal inkább egy nemzet. A film folyamatosan mutatja az ország ellenállását az apartheidet jellemző sporttal kapcsolatban, de Mandela ügyes politikájával meg próbálja megnyerni a bizalmukat. A film remek dialógokkal dolgozik, s kiélezett szituációkkal, de főleg a vége felé megjelenik a szentimentális, kommersz sportfilm jelleg, ahol a hangsúly sokkal inkább a győzelmen van, mintsem az oda vezető úton.

Zavaró kettősség hatja át a filmet, hiszen nem tud teljes egészében szórakoztató lenni, mivel a tényeket inkább csak közli, mintsem elmesélné, ahogy Eastwood eddig szokta. A vérszegény karakterek is erősítenek ezen, főleg a kidolgozatlanság miatt, hiszen csak Mandela és a csapatkapitány, Pienaar karakterét dolgozza ki komolyabban, s nem veszteget időt a többi mellékszereplővel való kapcsolat kidolgozására vagy egyáltalán az árnyalásukra.

Azonban mindehhez hozzájárul Morgan Freeman zseniális (s Oscar-jelölt) játéka, aki szívét-lelkét hozzáadja, és teljesen átérezhetővé teszi a politikus figuráját. Mozdulatai és a szemei kárpótolnak az egyébként nem tökéletes karakterhez. A csapatkapitány szerepében Matt Damon, aki ha nem is brillírozik, de elfogadhatóan játszik, inkább csak alájátszva a színészóriásnak.

A reményről, az inspirációról és természetesen a nemzeti összetartásról szóló film jól sikerült. Olykor kicsit giccses, vagy egyszerű, de a rendező tud nagyszerű szituációkat és érzelemmel dúsított (de nem giccses) jeleneteket szállítani, nem is beszélve Freeman teljesítményéről, így pontszám felfele kerekedett, s inkább 8/10, mint kevesebb, s a tavalyi év kiemelkedő alkotása.