2009 szeptember hónap bejegyzései
Community – 1×01
2009. 09. 29. 14:06
3/10, pilot, sorozatok
Leszel az első hozzászóló?
Community – 1×01
(Community)
A minőségi szitkomok nem az én műfajaim, no. Be kell vallanom, hogy a kommerszebb típusok sokkal közelebb állnak hozzám. Nevetni itt sem sokat tudtam, s ez nem túl jó egy komédia esetén. Éreztem, hogy jól megírt sorozatról lenne szó, csak valahogy az egésznek nem volt olyan ritmusa, olyan hangulata, ami megragadott volna.
Az alapszituáció valami olyasmi, hogy Jeffet, az ügyvédet lebuktatják és kiderül, hogy nincs legális diplomája, és kénytelen valahonnan szerezni egyet. Belép a közösségi iskolába, és majd valahogy átvészeli a 4 évet. Az iskolába mindenki jár, akit máshova nem vettek fel: az öreg férfi, az elvált családanya, a gimiből kibukott diák. Jeff tanulócsoportot alakít, hogy megszerezzen egy nőt, de valahogy igazi lesz a csoport.
Néhány barát komédiája lenne ez az egész, csak valahogy a humor rész nem nagyon jött be. Kaptunk némi közhelyes tanulságot és csöpögést is, ami ugyan jól állt neki, de ez így kevés egy jó szitkomhoz. Éreztem a forgatókönyv minőségét és láttam, hogy nem mindennapi cucc, de a hangulat nem volt túl ütős ahhoz, hogy lekössön.
A színészek nem emelkedtek ki igazán, a főszereplő Joel McHale nem túl szimpatikus, bár a karaktere sem túl kedvesre van megírva. A nagy név egyébként Chevy Chase lenne, bár nem szerepel sokat, és egyébként is alig ismertem meg. A hangulat inkább giccses volt, mint élvezetes, s emiatt nem sikerült megkedvelni.
Nem fogom folytatni. Nem ragadott meg, pedig jól meg van írva, csak hiányzik belőle az összetevő, ami miatt nézős lenne. Fura karakterek és a megfelelő ritmus hiánya miatt, ez így csak 3/10.
FlashForward – 1×01
2009. 09. 27. 14:28
7,5/10, pilot, sorozatok
6 hozzászólás
FlashForward – 1×01
(FlashForward)
Az egyik leginkább várt sorozatnak (nekem a V és a Day One jobban várós) szokták titulálni, és meg is értem, hogy miért. Ugyanis rengeteg lehetőség van benne, amit ki lehetne használni, más kérdés, hogy eddig nem tettek ilyet. S bár a pilot elejét untam, a végére sikerült eléggé felpörögni, és megvett magának a sorozat. Nem tudom, hogy mennyi részt terveznek, de nagyon remélem, hogy csak 13-at, mert többel lehet, hogy már nagyon túlhúznák.
Az alapkoncepció a csapból is folyik, de azért: az egész világon, minden egyes ember belelátott a fél évvel későbbi jövőjébe pontosan 2 perc 17 másodpercre. Néhány FBI-os rájön, hogy mégis mi történt, és elkezdenek nyomozni, hogy ki tette ezt, és hogy miért tette. Közben – ami a sorozat javát adja – a karakterek személyes problémáit is boncolgatják.
A főhősünk egy FBI-ügynök, azonban korántsem tökéletes magánélettel. Valójában az egész ügynökségnél nincs tökéletes élet, és a jövőben majdnem mindenki látott olyat, ami nagy hatással volt rá. Az egész alapja egy nyomozós sorozat lenne, viszont a rejtély bonyolódása mellett van idejük a saját drámák mutatására, s emiatt nem lesz unalmas (és rövid életű).
Különösebb kliséket sikerült elkerülniük, de természetesen a “megváltozhat-e a jövő?” problémát nem tudják kikerülni, s talán nem is baj. Idővel biztosan lesz emiatt néhány közhelyes jelenet, azonban ha élvezhetően adják elő, akkor nem lesz gond. Az első részben csak egy pillanat volt, ami miatt majdnem kikapcsoltam, s az a rémesen rossz felismerés volt, azzal kapcsolatban mi történt.
A látvány egy sorozathoz képest rendben volt, bár néhány kilógó pillanat is előfordult, azért egészen jól megoldották. A 2 perc 17 másodperc alatt ugyanis a repülők, autók igencsak sok katasztrófát okoznak. Még jó hogy a pilóták, a sofőrök, de még az orvosok is elájulnak. A flashforwardok szintén egészen jól mutattak, érdekes, de határozottan jól mutató képeket láthattunk.
A színészi gárdával nincs különösebb gondom, bár a főszereplő Joseph Fiennes nem volt mindig tökéletes, de jó volt Sonya Walgert látni a Loston kívül is. John Cho karakterét sikerült megkedvelnem, elsősorban azért, mert a jövőben elég fontos dolgokat “látott’”.
Jó kis sorozat lesz ez, ha nem csak a nyomozást erőltetik. Az alapkoncepció sok érdekességet rejt magában ahhoz, hogy élvezetesen előadják; kérdés, hogy mennyire fog nekik sikerülni. Kicsit összeszedetlenül írtam, de azért azt akartam kinyögni, hogy a lassú beindulás ellenére élveztem. Legyen 7,5/10.
Nem vénnek való vidék
2009. 09. 26. 13:40
8,5/10, DVD, filmek
Leszel az első hozzászóló?
Nem vénnek való vidék
(No Country for Old Men – 2007)
A filmet közvetlen a Képlet után sikerült megnéznem, és így nagyon kitűnt, hogy ez mennyivel erősebb. A mélyebb gondolatokat remekül sikerült átültetni a lassú ütemű nyugodt thrillerbe. A szálak remekül építik fel a személyes drámákat, és mindent úgy mutatnak be, hogy közben a szereplőknek szinte nincs is közös jelenete. A Coen testvérek ismét megmutatták, hogy milyen A film.
Három történetszálat követhetünk a film során. Llewelyn Moss vadászat közben véletlenül talál néhány hullát, meg rengeteg pénzt. A pénzt hazaviszi, azonban éjjel a lelkiismerete nem hagyja nyugodni, és visszamegy a helyre, élete legnagyobb hibáját elkövetve. Innentől kezdve vadásznak rá, még ha Moss nem is tipikus jófiú.
Anton Chigurh egy pszichopata gyilkos, aki türelmével és kimért természetével válik igazán félelmetessé. Karaktere egy az egyben a tökéletes gyilkos példánya, a világ felett álló hidegvérű ember. Jeleneteiben úgy van jelen a feszültség, hogy szinte alig csinál valamit, mégis, rettenetes alak. Egyértelműen a film ura.
Valamint ott van Ed Tom Bell, az idős seriffé, aki már igazán unja ezt az életet. A barátaival való beszélgetés közben beszélik ki a film mondanivalóját. Az idők változnak, s már semmi sem olyan mint régen. Az állandóan létező erőszak, és a tömeg közönyössége igazán elkeserítő. Minden mondatot azonnal elhiszünk a szereplők szájából, úgy sikerült tálalni.
A karakterek drámájának tálalása adja film alapját: a menekülő, de rendkívül realista Moss, a saját szórakozására gyilkoló Anton és az öregedő Ed Tom élete úgy tárul fel előttünk, mintha dokumentumfilmet néznénk. Az ésszerűségek határain belül mozognak, és tudják, hogy az életük, s egyben a világ is megváltozott, és nem tudnak semmit tenni ellene.
Chigurh szerepében Javier Bardem zseniálisat alakít, a folyamatos feszültséget tudja úgy kezelni, hogy bármikor elhisszük neki, hogy azonnal lelő. Tommy Lee Jones, mint a seriff, már csak a rutinját hozza, de nagyszerűen. A történetszála kissé hátraszorul, de átérezzük minden gondját és baját. Josh Brolin alakja pedig kiválóan játssza a “főhőst”.
Talán túl sokat áradoztam a filmről, de tényleg jó. A négy Oscar mellett is sok kitüntetést kapott, de a forgatókönyv nagyszerűsége és a színészek játéka mellett meg lehet érteni. A Coen testvérek nyugodt tempójú filmje megéri a megnézést, de 8,5/10-nél többet nem tudok adni.
Bored to Death – 1×01
2009. 09. 25. 13:46
7/10, pilot, sorozatok
3 hozzászólás
Bored to Death – 1×01
(Bored to Death)
Ez a pilot most azért volt furcsa, mert simán hozott iszonyatosan jó pillanatokat, de elég közepeseket is. Először csak 1-2 percet láttam belőle, méghozzá a jobb részből, és akkor megnyert magára, annyira hangulatos volt. Így egészben nézve azonban csak voltak jobb részei, de az egész valahogy nem állt össze teljes egésszé. A noir hangulat sokszor remekül csapott át komédiává, miközben az önparódia és irónia több válfaját is láthattuk.
A főszereplőnk egy író, akit éppen most hagy el a barátnője. Pénzhiányában és írói válságában úgy dönt munkát keres, méghozzá egyik könyvének a főszereplője, egy magánnyomozó lesz. Azonban az egész alakja paródia-szerű, hiszen füvezik és fehérbort iszik. Mindeközben folyamatosan komédia jelenetekbe kerül bele.
Így most nem tudom leírni, de mikor nyomozót játszik minden pillanatában ott a hangulat, a komédia és a paródia. Azonban néha meg nagyon leül a pilot, és csodálkozok, hogy miért nem sikerült kitölteni tartalommal. Kicsit unalmas, vagy túl lassú üteműre szabták és nem tudott eléggé kitűnni. Fura, hogy a legjobb karakterrel folytatott beszéde volt a leggyengébb.
Ugyanis a barát személyében Zach Galifianakis van, akin nem rég még a Másnaposokban nevethettünk. Főszereplő Jason Schwartzman, aki jól hozza a magánnyomozót. A másik főbb alak az öregedő barát, vagy hasonló, méghozzá Ted Danson, akiben érződik a nagy potenciál, bár ezt még nem sikerült eléggé kiaknázni. Hátha majd később.
Ez így most elég össze-vissza volt, de nem nagyon tudok róla írni. Bizonyos pillanatai 9/10-esek, olyan hangulatosak és ironikusak. Máskor meg valahogy szétesik és gyenge lesz. Próbálok átlagozni, de ez így most 7/10. Folytatom még egy ideig, hátha lesz valami. Mert lehetőség van benne, csak nincs mindig kihasználva. Ezért szeretjük az HBO-t.
Glee – 1×03
2009. 09. 23. 19:23
5/10, egyéb epizódok, sorozatok
Leszel az első hozzászóló?
Glee – 1×03
(Glee)
Az a baj, hogy az első részes korrektség, és a második rész gyengesége mellé, most sikerült az előző kettőt keverni, és egy tiszta guilty pleasure lett. Alapvetően ez még nem is lenne gond, csak valahogy rémesen furán jött ez így ki. A problémáknak csak egy részét tudták kiküszöbölni, miközben a jó oldalról is csak keveset raktak vissza. A 3. rész minősége az eddigi részekhez hasonlóan hullámzott. De tényleg, néha a Mount Everest és a Mariana-árok közt ugrottunk.
A jó pillanatok – pont mint eddig – az éneklésnek volt köszönhető. Megfelelő mennyiséget és minőséget is kaptunk belőle, az énekesek személye pedig kimondottan humoros volt. Így kissé furán jött ki, hogy kvázi véletlenszerűen bukkannak fel remek hangú emberek, de talán ez a legkisebb gond, amivel foglalkozni kell.
A rossz oldal – szintén az előzőekhez hasonlóan – a tinivonal volt. Akkora közhelyeket és sablonokat sikerült előadni, hogy nem tudtam nevetni. Értem én, hogy valamilyen szinten paródia, vagy valami ironikus humor akar ez lenni, csak éppen nem vált be. Rémesen rosszul mutattak, és értelmét még mindig nem láttam.
Nevetni, vagy akár mosolyogni tényleg keveset sikerült, talán csak az énekléseknél. Jane Lynch karaktere, az előző részbeni sok szereplése után szinte felszívódott, és talán egy jelenete volt (mondjuk az nem volt rossz). Hiányoltam, ugyanis sem a kórusvezető, sem a szerelmes-tanárnő nem tud érdekeset produkálni.
Furcsa volt így nézni a harmadik részt, hiszen ekkora hullámzást még nem láttam. Az egyik jelenetben még élvezzük a remek dalt, s utána, tényleg egyik másodpercről a másikra, mindenféle átvezetés nélkül, egy rémesen közhelyes tiniszerelmet látunk. Nem tudom felfogni, hogy ezt így hogy lehetett berakni, s bár a karakterválasztás sem éppen újító (a meleg, a latin, a kövér), de a szálakat valahogy még sem tudom élvezni.
Folytatni fogom, mert átváltozott guilty pleasure sorozattá, s a dalolászást lehetett élvezni. Az első résznél is problémás volt, hogy mit fognak kezdeni a szálakkal, s most kiderül, hogy semmi sem tudnak. Ha ez alá a szint alá nem megy, akkor az évad végéig próbálok kitartani. Ez így 5/10.
The Beautiful Life: TBL – 1×01
2009. 09. 21. 18:07
4,5/10, pilot, sorozatok
2 hozzászólás
The Beautiful Life: TBL – 1×01
(The Beautiful Life: TBL)
Igazából pozitívan csalódtam. Illetve, ez így helytelen. Valójában ennél jóval gagyibbra számítottam, de azért nem tudtam annyira utálni, mint mondjuk a Vámpírokat, de valójában szeretni sem tudtam. Amolyan semleges valami lett, s ha folytatni nem is fogom, annyira nem bánom ezt a 40 percet, ellentétben az előbb említett művel. Ez sem volt sokkal jobb nála, egyszerűen jobban élveztem a guilty pleasure-t.
A sorozat a modellek világát próbálja bemutatni. Főhőseink, a fiatal, segítőkész, nem éppen törtető modell-lány, és a vidéki (Iowa) meglehetősen naiv farmer fiú, akit csak úgy véletlenszerűen felfedeznek egy kávézóban. Eközben mindenhonnan előbukkan egy történetszál, de tényleg annyi szereplővel próbáltak mit kezdeni, hogy kissé káoszos lett az egész.
Úgy kell elképzelni, hogy az egyik sarokból ágyról előugrik a lány sötét múltja, miközben belép a régen sztár, most már kisemmizett modell, s ez alatt a férfimodell drogot árul, mialatt a néger férfi a céljáért minden megcsinál, s a többi. És akkor ebből a katyvaszból lenne a sorozat, csak így nem nagyon sikerült a karaktereket sem megszerettetni, sem kibontani.
Furcsa volt itt majdnem mindegyik klisét látni, de rémisztő módon jól állt nekik. Valahogy olyan érzésem volt, mintha nem is akarnák komolyan venni az egész, inkább csak szórakoznak. Kár, hogy valójában nincs így. A zene itt sem stimmelt, hasonlóan a vámpírokhoz, bár nem éreztem mindig azt, hogy rossz lenne. Voltak jobb pillanatok, amikor az egész hangulat kicsit magával tudott ragadni, csak aztán valami gagyiság kizökkentett.
A forgatókönyv hemzseg a rossz dialógoktól, és egyszerűen azt érzem, hogy teljesen felesleges jelenetek vannak benne. Ezt valahogy ki kellene küszöbölni, mert a közhelytengerben elúszva nem sok jóra bukkanunk. A színészi gárda elég középszerű (itt is), és folyamatosan idegesítettek a buta pillanatok. Nem kellett volna ennyi mindent előszedni egy rész alatt.
Az a baj, hogy rengeteg hibája ellenére sem tudom nagyon utálni (bár ez nem nagy gond), de szeretni sem. Amolyan semleges valami született ebből, és a CW a szokásos motívumait hozta. Nem fogom folytatni, de azért 4,5/10.
Képlet – mentsük meg a világot a Google segítségével
2009. 09. 20. 13:28
5,5/10, filmek, mozi
2 hozzászólás
Képlet
(Knowing – 2009)
A durvább kaliberű PG-13-as besorolás ellenére olyan filmet kaptunk, ami után azt éreztem, hogy azt a 350 forintot is sajnálom a jegyre. A mű komoly 3 jó pillanatot tudott bemutatni, ami azért furcsa, mert ennél jóval többet is ki lehetett volna hozni belőle. A film gyenge felépítésére nagyon rossz jeleneteket sikerült rátukmálni, és ezen még az otromba vég sem igazán segít. Nekem csalódás a film, ennél jobbat vártam, pedig érezni benne a lehetőséget.
1959-ben egy időkapszulában egy iskola gyerekei leírták milyen lesz szerintük a jövő, azonban egy lány két oldalt teleírt számokkal, állítólag a hangok suttogták a fülébe. 50 évvel később az egyetemi professzor fia kapja meg, s kiderül, hogy az elmúlt évek minden nagyobb tragédiájának idejét tartalmazza. Indul a világmegmentetés!
A logikai bukfenceket figyelmen kívül hagyva sem jutunk messzire a film élvezetében. Az első órának kínszenvedés hangulata van, és érezni, hogy az írók nem tudták jól előkészíteni a véget. Teljesen felesleges momentumokkal tarkították az egészet, miközben nem sikerült nagyon megerőltetniük magukat. A történetvezetés sablonjai csak csökkentik a jó pillanatokat, amikből igazán kevés van.
A magasabb besorolás miatt próbálkoztak kissé félelmetesebb jeleneteket berakni, amik éppen csak, hogy a céljukat ne érték el. Valaki közölje már a rendezővel, hogy némi zenétől és a jelenetek nagy részét sötétben forgatva még nem lesz valami ijesztő. Feszültség csak ritkán volt jelen, s akkor sem a nácikra hasonlító alakoknak köszönhetik.
Az apokaliptikus témán csak a látvány tud segíteni. A tömegkatasztrófák szép kivitelezése egészen profi munkát sejtet, kár, hogy más nem. Meglepően jó speciális effektek tudják csak az élményt növelni, de a rémesen otromba utolsó jelenet, és az Indy 4-nél is rossz lények a véghangulatot is csökkentik.
A romantikus szál szerencsére mentes maradt a nagyobb közhelyektől, s nem kaptuk csókolózást atomrobbanás alatt, amiért még majdhogynem pirospont jár. Igazából Nicolas Cage még egészen jól megbirkózott az apa szerepével, ami viszont nem nagyon mondható el a gyerekszínészek esetében. Rose Byrne pedig legfeljebb eyecandy-pótlékként alkalmazható, mert nem igazán tűnt ki.
A film a 3 igazán jó jelenetén kívül mást nem nagyon tud mit felmutatni, ami elég kínos. A nem rossz Nicolas Cage alakja, és a látvány feldobja, de minden más csak gyengíti. Talán 5,5/10, bár még ezt is sajnálom ha bizonyos dolgokra gondolok.
Fél Nelson – a barátság valóságossága
2009. 09. 19. 15:40
7,5/10, DVD, filmek
2 hozzászólás
Fél Nelson
(Half Nelson – 2006)
A legnagyobb jóindulattal is fura filmként tudom emlegetni. Mert különleges volt, s ezúttal mindez jó értelemben. Független film, s talán ennek is köszönhető ez a mássága. Magyarországon a 2006-os amerikai bemutató után csak 2008-ban sikerült bemutatni, de már látom, hogy mindez miért történt. A film nem egy nyári popcorn film, amolyan nagy bevételeket robbantó blockbuster.
A Fél Nelson úgy szól semmiről, hogy közben az egész élet benne van. Egy különös barátság története ez, a kábítószerfüggő, antiszociális, és végtelenül magányos tanár, és a 13 éves brooklyni tanítvány kapcsolatáról. Egyikőjük élete sem tökéletes. A külvilág felé való “mosolygás” mellett mindketten rémesen magányosak, s mikor a lány rátalál a belőtt tanárra a női mosdóban, megszületik a közös kapocs.
Szinte végig dokumentarista stílust érzékeltem, olyan emberközelien sikerült megalkotni a filmet. A gyanúja sem merül fel semmiféle giccsnek, vagy orbitális közhelynek. Ez a kőkemény, és mégis furcsa valóság. A személyes drámákat úgy boncolgatja, hogy végig a földön marad, nem rugaszkodik el, s ez is az igazi élményt erősíti. A lassú tempójú filmben szinte alig történik valami, azonban az igazán nagy történések belül történnek.
Az életek látszólag rendben vannak. A külvilág csak kisebb ballépésekkel teli, de egyébként teljesen normális életet lát. Azonban a film olyan életeket mutat be, amelyek annyira normálisak, hogy már valóságosak is egyben. Az egymás megváltásáért születő barátság ugyan enyhíti a magányukat átmenetileg, de örökké nem.
A hatásra Ryan Gosling Oscar-jelölt, remek alakítása is rátesz egy lapáttal, és mindvégig emberközeli tud maradni. A lány szerepében Shareeka Epps fiatalsága és tapasztalatlansága ellenére is teljesen valóságosan játszik. A megfelelő időben megszólaló zene is csak az élményt fokozza.
Furasága ellenére (vagy pont miatta) lesz jó film. A független film előnye, hogy mindvégig tud földhözragadt maradni, amihez a színészek és a zene is hozzásegít. Nem tudok rá többet adni, de egy kisebb gyöngyszem a filmek között. 7,5/10. Ez most odavágta kissé a hangulatomat.
Az Álmosvölgy legendája
2009. 09. 18. 15:58
7,5/10, DVD, filmek
2 hozzászólás
Az Álmosvölgy legendája
(Sleepy Hollow – 1999)
Ez a film nálam nem érte el a célját. Szó sincs arról, hogy rossz lenne, mert jó film, csak egyszerűen olyan momentumokat nem tudott adni, amiért azt mondanám, hogy még megnézem néhányszor. Sem a horror nem jött be, sem a krimi jelleg, de Tim Burton rendezői munkája, az írók forgatókönyve és karakterei, valamint a színészek remek játéka elég sok mindenért kárpótolt, még ha a végén hiányérzetem is volt, ami persze nem biztos, hogy gond.
1799 decemberében a New York-i realista nyomozót, aki a tudományt részesíti előnyben, elküldik Álmosvölgy holland falujában, ahol a hírek szerint már több gyilkosság is történt. Kiderül, hogy az áldozatokat fej nélkül találták meg, és a rejtély mögött talán a kegyetlen hesseni zsoldos állhat, de őt már évekkel ezelőtt megölte (egy tucat) amerikai…
Megindul a nyomozás, de valahogy ezt kicsit keveselltem. A film már így is 110 perces, de még szívesen láttam volna belőle, főleg, ha egy kicsit több krimit mutatnak, és a megjegyezhetetlen nevű hollandok közösségébe egy kicsit jobban betekintést nyerhetünk. Maga a község remekül meg lett alkotva, a hangulat és a légkör nagyon ütős. Egy pillanatig sem unatkoztam.
A karakterek sikerült remekül megalkotni, és élvezet hallgatni a megszólalásaikat. A morbid humorral átszőtt nyomozó alakja kiemelkedik köztük, de a többiek sem elhanyagolhatóak. A falu vezető tagjai, a legnagyobb család minden tagjában van elég élet, és lehet érezni, hogy nem csak egyszerű papírmasé alakok.
A horror részt nem nagyon erőltették, de ennek kimondottan örülök. Nem rajongok a kiömlő belek és egyéb belső szervek látványának, itt azonban még a fejlevágás is vér nélkül megy (ellenben például a Sweeney Todd c. Tim Burton művel). Az ijesztős részek sem túl erősek, de a feszültség igazán úgy van jelen, hogy nem félünk, és ez nagyon tetszett nekem.
A színészekre még érdemes egy bekezdés, és élükön Johnny Deppel, aki most is igazán kiemelkedően játszott. Mellette az Adams Familyből (vagy rosszabb esetben a Speed Racerből) ismerhető Christina Ricci alakít, de feltűnnek még olyan nevek, mint Christopher Walken, Christopher Lee, Ian McDiarmid, Michael Gambon vagy Miranda Richardson.
Talán kicsit túl sok jót írtam róla, pedig a végén túl nagy volt a hiányérzetem. Egy kicsit többet is ki lehetett volna hozni belőle, s így sajnálom. Összefogott rendezői munka, remek színészek és nagyszerű karakterek jellemzik, de még így is csak 7,5/10.
Glee – 1×02
2009. 09. 17. 14:08
4/10, egyéb epizódok, sorozatok
Leszel az első hozzászóló?
Glee – 1×02
(Glee)
Az egészen korrekt első rész után teljesen meglepődtem mikor rendkívül gyenge második epizódot raktak le elénk. Furcsa, mert a legtöbben teljesen beleszerettek innen a sorozatba, ellentétben velem, ugyanis a végén azon gondolkodtam, hogy ezt így azonnal kaszálni. Az első rész jó pillanatai eltűntek, de úgy, hogy a helyükre nem még jobb, hanem lényegesen rosszabb jött. Nagyon sajnálom.
Számomra megdöbbentő volt a hangkeverés minősége. Nagyon kihallatszott, hogy stúdióban vették fel. Üres tátogásnak tűnt az egész éneklés, és így sokat vesztett az élvezeti tényezőből. Az első részben is csak a zene tudott megfogni, de itt a rémisztő hangkeverés mellett még jóval kevesebbet is kapunk belőle. Az arányt az éneklés és a szálak mellett most elrontották, és így kitűnt, milyen lenne a Glee a CW-n.
A tinivonal elég unalmas sikeredett, elnézést. A szájbarágás túlzottan erőltetett volt, és ezek a gyenge szerelmi szálak sosem tudtak izgatni így előadva. Ugyan az egészbe sikerült humort keverni, de ez így nekem még mindig kevés volt. Most nem éreztem a pilotbeli naivságot, ártatlanságot. Amellett, hogy meglepően sok szexre való utalást eresztettek el, valahogy nem kötött le az egész.
A karakterek viszont még mindig jók. De nem elég felépítettek. A kórus tagjairól konkrétan semmit sem tudunk, ami nagyon meglepő. Viszont a többiek kellemesen árnyaltak, nem kell különösebb magasságokat gondolni, egyszerűen csak nem sima papírmasék. A legjobb még mindig Sue karaktere, a női edzőé, aki ural minden jelenetet. Olyan szövegeket írtak neki, és a színésznő olyan jól eljátssza, hogy rendkívül élvezetes tud maradni.
“- We’re going to bring this club down from within.
(chuckles)
- And I’m going to get my boyfriend back.
- I don’t care so much about that.”
Hogyha ezt a szintet fogják folytatni, akkor részemről kiszállok, mert ez így gyengécske. A szálakban semmi nem fog meg, bár a szövegek nagyszerűek, mégis, valahogy a tálalás hibás. A dalolászásra több hangsúlyt fektetve még jó is lehet. Én csak Jane Lynch (és karaktere) miatt folytatom, még egy részt nézek, hátha ez csak valami átmeneti zökkenő volt. Pontszámilag 4/10.
Szuperhős kerestetik – 1. évad
2009. 09. 15. 13:11
2,5/10, sorozatok, évadkritika
Leszel az első hozzászóló?
Szuperhős kerestetik – 1. évad
(Who Wants to Be a Superhero?)
Adott egy remek ötlet, és hozzá egy rémisztően rossz megvalósítás. Lényegében ezzel mindent el is mondtam, mert a sorozat tényleg ennyi. A nagyszerű alapszituáció mellett minden már rémesen gyenge, és én meg folyamatosan azon gondolkodok, hogy mégis miért nézem. Valójában a végére a guilty pleasure részből a pleasure ki is esik, annyira rossz. Nehéz sok jót gondolnom róla.
A reality alapötlete abban merül ki, hogy a képregények főmuftija, Stan Lee (olyan képregények alkotója, mint a Hulk, az X-Men vagy a Spiderman) egy versenyt hirdetett, ahol a jelentkezőknek egy saját szuperhőst kellett kitalálni, és ezt megszemélyesíteni. A 12 legjobb vesz részt a sorozat első évadában, ahol nagy nyereményekért (a nyertesről képregény és film készül) egymás ellen versenyeznek.
Kicsit olyan személyiség ellenőrző sorozat hangulata van, hiszen Stan Lee a szuperhősök erkölcsére és erényeire kíváncsi. A 6 részes első évad nagy előnye, hogy a szereplők elég gyorsan esnek ki (2 hős egy 45 perces részben), így van egy kis pörgése az egésznek.
Nem mondom, hogy sokat nevettem, mert nem így volt. Kínos helyzetek és már nekem ciki pillanatok váltották egymást, miközben a karakterek sem sokat értek. Bár láthattuk a valóságshow-kban jellemző momentumokat, a szokásos emberekkel. Ez még nem is lenne nagyobb gond, ha kicsit jobban játszanának az emberek, mert a valóságshow részből kissé kimaradt a valóság.
A versenyszámok alapvetően ötletesek, de az egész olyan pocsék dolgokkal párosul, hogy én szégyellem magam a készítők helyett. Nem igazán tudom, hogy ezt így komolyan gondolták-e, mert a sorozat lényegét Stan Lee fogalmazta meg egy hősre gondolva: olyan, mintha egy paródia lenne. A hősök (leginkább Major Victory) maga a közhely, míg a többiek ugyan ötletesek, de sok értelmet nem sikerült csepegtetni.
Őszintén bánom a perceket, amiket rászántam, de mégsem tudom megmondani, hogy miért folytattam. Az egész olyan gagyi volt, hogy leginkább egy paródiára hasonlított, miközben csak az alapötlet volt jó. Stan Lee meg otthonról irányított mindenkit. Talán 2,5/10.
Rockhajó – ilyen vígjátékokat kellene alkotni
2009. 09. 13. 13:29
8,5/10, DVD, filmek
Leszel az első hozzászóló?
Rockhajó
(The Boat That Rocked – 2009)
Furcsa a filmre visszagondolni, hiszen ez így most remek volt. Szinte csodálkozok is, de nehéz negatívumot kiemelni. Egy hangulatfilm, hatalmas ötletekkel, feelgood hangulattal, és közben régebbi, ‘60-as évekbeli slágerekkel. A cselekmény szinte epizodikus, és sikerül felvonultatnia a kliséket, de mindezt ön-ironikusan, és sok humorral. Arról már nem is szólva, hogy a zene és a karakterek mindent letarolnak, s a filmet csak élvezni kell.
A ‘60-as évek közepén, amikor a BBC még nem játszott sok pop és rock számot, született meg a Radio Rock, a kalózrádiózás fellegvára. Egész nap rock és pop szól mindenkinek aki szereti, legyen az a lányiskola növendéke, vagy a kormányhivatal titkárnője. Erre a hajóra csöppen Carl, a kapitány fiatal (és szűz) unokaöccse, hogy egy kicsit jobb útra kerüljön, mivel kicsapták.
A hajón sok DJ található, akik mind remek karakterek. Nagyszerű szövegeikkel, lazaságukkal a hangulatot mindig vidámabbá teszik. A történet inkább epizódokból áll, s komolyabb története nincs. A szex és a rock ‘n roll lehetséges közhelyeit előszedi, de ezzel nincs is semmi gond, ugyanis úgy sikerült tálalni, hogy folyamatosan vigyorgok, és élvezem az egészet.
Azonban a légkört valójában a zene fogja össze. Szinte mindig szólnak a nagyszerű dalok a kor legismertebb előadóitól, és sikerült őket úgy összeválogatni, hogy mindig stimmeltek. Nem lógtak ki, és mindig megadták a hangulatot. Az egészre rá rak egy lapáttal az, ahogy mutatják a hallgatókat, és ezekben a pillanatokban az egész a hatása alá von, igazán élvezetes szórakozást nyújtva.
A színészek kiválóan személyesítik meg a karakterüket, élükön Philip Seymour Hoffmannal (akit már éltettem néhányszor), de mellette olyan nevek szerepelnek, mint Bill Nighy, Rhys Ifans, Nick Frost, vagy Kenneth Branagh. A rendező/forgatókönyvíró Richard Curtis, akinek már a Mr. Bean filmeket is köszönhetjük, így a humor rész is adott.
“- So tell us Mark, now at the very end – what was your secret? How did you get all them girls?
- Simple. Don’t say anything at all.
- Nothing?
- Nothing. Then, when the tension becomes too much to bear, you finally, finally, you just say: “How about it, then?” “
Igazi hangulatfilm, olyan remek stílussal, hogy nagyon lehet élvezni. A karakterek és a dalok hozzák az egész nagyszerűségét, és nagy élményt tud szerezni. Nekem ez így 8,5/10-es élmény.
The Vampire Diaries – 1×01
2009. 09. 12. 17:38
4/10, pilot, sorozatok
5 hozzászólás
The Vampire Diaries – 1×01
(The Vampire Diaries)
Őszintén szólva nem nagyon csalódtam. Sem pozitív, sem negatív irányban, és a CW végre elérte, hogy azt kapjam, amire számítottam. Egy viszonylag jellegzetes tinisorozat, ötvözve a Twilightot és a Gossip Girlt. Önmagában ez a kettő sok jót nem vált ki belőlem, de a VD valahogy egészen guilty pleasure lett, ami szerintem egészen jó eredmény a csatorna többi próbálkozása után. Természetesen sok hibája volt, de összességében mégis nézhető (nem nekem).
Az alaptörténet tényleg az előző kettő “alkotás” keresztezéséből jöhetett létre: adott egy fiatal, gimnazista lány, aki elvesztette a szüleit, majd feltűnik a srác, aki mellesleg vámpír. Közben a tinivonalon több, teljesen felesleges és idegesítő szálat kapunk, meglehetősen szokványosan. Az egészet fűszerezi a vámpír gonosz testvére, aki szeret szórakozni (értsd: embereket gyilkolni), miközben a jó tudja magát türtőztetni.
Az a baj, hogy a csatornának olyan jellegzetes stílusjegyei vannak, hogy fényévekről felismerni, hogy hol adják az adott sorozatot. A tinivonalak értelmetlensége és téttelensége, a feleslegesen és rosszul felcsendülő dalok és a közhelyek tömege mind ide tartozik. Ami miatt a pilotot nem kapcsoltam ki 10 perc után a maga a vámpíros lét volt, ugyanis kíváncsi voltam, hogy a Twilight után tudnak-e újat mutatni. Hát nem.
A közhelyek terén a “félelemkeltő” eszközök vitték a pálmát. Azért idézőjelben, mert csak röhögni lehetett a kínosságtól. A varjú károgása és a véletlenszerűen feltűnő köd leginkább nevetséges volt, mint hatásos. Annyi szárazjeget használhattak el a pilotnál, mint egy kisebb koncert teljes készlete. Arról nem is szólva, hogy teljesen felesleges volt, mert semmit nem ért.
A zenéről már mondtam, hogy rossz, de tényleg felesleges volt. Sokszor nem értettem, hogy ide most miért kellett, s főleg miért ilyen, mert nem nagyon találták el a pillanatot. A színészek a szokásos középkategóriát tudták nyújtani, és semmi érdekeset nem kaptunk. Eyecandy-k terén találhatunk néhány (konkrétan kettő) szebb hölgyet (a lányoknak fiút, bár szerintem a legtöbben unszimpatikusak), de ez még kevés.
Az a baj, hogy az egész nem tud újat mutatni, pedig lehetett volna benne több lehetőség is. Alulról súrolja a guilty pleasure kategóriát, és sokaknak bejöhet, de nekem nem. Túl tinisorozatos az egész ahhoz, hogy körmöt rágva várjam a folytatást, de ha nagyon unatkozok (hah), akkor a második részt megnézem. Ez maximum 4/10.
Picture of the Week #04
2009. 09. 10. 19:27
Picture of the Week
Leszel az első hozzászóló?
The Sopranos 4×11
Volt – a Disney válasza a Pixar filmekre
2009. 09. 08. 14:01
6/10, DVD, filmek
2 hozzászólás
Volt
(Bolt – 2008)
A Disney stúdió az utóbbi időben nem tudott letenni az asztalra komolyabb sikernek örvendő animációs filmet, de úgy tűnik, hogy a Volt végre versenytársa lehet a Pixar animációinak (L’ecsó, Wall-E, Kung-Fu Panda). A közhelyig ismételt sztori közben megkapjuk az családi animációs filmek minden előnyét és hátrányát, de az egész mégis összeáll, és majdnem teljesen élvezhető film kerekedik ki.
Az alapsztori rém egyszerű: a klasszikus kutya hazatérése sztorit annyival csavarják meg, hogy a kutya azt képzeli magáról, hogy szuperhős. Volt ugyanis filmsztár, de ennek nincs tudatában, és tényleg azt képzeli, hogy van lézerszeme és szuperugatása. Azonban valahogy elveszik, és innentől egyszerű, de rendkívül hangulatos road movie-t láthatunk.
A karakterek egészen kellemesek, nem kell komolyat várni, inkább csak szerethetőek. Voltnak két társa akad: egy rajongó, és kissé szédült, leginkább a poén miatt jelen levő hörcsög és a sovány, cinikus macska, aki már csalódott az életben. Külön megemlítendőek még a galambok, akik.. ugyanazt a szerepet töltik be, mint a Madagaszkár pingvinjei. Humorosak, és szórakoztatnak mindenféle szerep nélkül.
A naiv kiskutya hazatérése és ráébredése a barátság és a hűség fontosságára óriási közhely, és közben annyi csöpögés és tanulság van, amennyit nem szégyellnek, de azért elsősorban mégis csak gyerekeknek szánták. Kissé tolakodó és giccses lett a tanulsági rész, de ez a hátránya a filmnek.
Előnye viszont a remek animáció, hiszen a karakterek (látványi) kidolgozása kiváló lett, és tényleg a Pixar filmeket idézi. A hörcsög szőrszálait is láthatjuk, arról nem is szólva, hogy maga Volt is sokat dob a “cukiság” részen. A mozdulatok és a gesztusok szépek és látszik, hogy dolgoztak vele. A háttér és a részletek egyébként szintén jól mutatnak, de csak amolyan középkategóriás animációs film szinten, nem kell várni Wall-E magasságokat.
Kellemes meglepetés, mivel a sok tanulság ellenére is kellemes lendülete van a film nagy részében, bár a végén kicsit leül. Nagyszerű látvány jellemzi a filmet, és a galambok miatt lesz 6/10. Várunk még animációs filmet a Disney-től.