2010. 08. 30. 18:39
A katedrális
(The Pillars of the Earth)
Ken Follett regénye nagy sikereknek örvend, sokan dicsérik, így nem volt kérdéses, hogy előbb-utóbb mozgókép formába öntsék. Én ugyan még nem olvastam a könyvet, de ezek után kedvet kaptam hozzá, ugyanis a The Pillars of the Earth nagyszerűre sikerült. Nem hibátlan, de mindenképpen minőségi alkotás, annak ellenére, hogy nem egyszerű adaptálni egy könyvet, viszont a sorozat készítői jól megoldották a feladatukat, s ha csak 8 részen át is, de jól szórakozhattunk.
A sorozat egy katedrális építését mutatja be a XII. századi, polgárháborúban szenvedő Angliában. Az építkezés közben megismerjük az ország polgárait: a katedrálist építő perjelség szerzeteseit, az építőmester Tomot, s gyerekeit Alfredot és Marthát, a szobrász Jacket, a shiringi grófot és két gyerekét, Richardot és Alienát, az ambiciózus Hamleigh családot és szövetségesüket Walaran atyát, de az események folyamán belekeverednek a bitorló István király és Maud, a jogos örökös közti háború szövevényébe is.
Változatos történet, izgalmak és feszültség jellemzi a sorozatot, noha a 8 résznyi játékidő érezhetően kevés volt. Nem mindig bontották ki eléggé az eseményeket, egyszerűen nem fért bele a játékidőbe, pedig még lehetett volna jobb is. A gyakori időbeli ugrások ugyan kötelező eseményei a történetnek, nyilvánvalóan szükségesek, de mégis megakasztották a folyamatos történetvezetést, és nem sikerült mindig tökéletesen felépíteni a hangulatot. Olykor-olykor a jelenetekben nem éreztem elég életet, csak a profi iparosmunkát, annak ellenére, hogy mindig minőséginek hatott a rendezés.
A hosszú karakterlista nem lesz negatívum, minden szereplőnek jut elég idő, megfelelően tudják őket kezelni és kibontakoztatni. Mindenkit szépen építettek fel, kellően át lehetett érezni és megérteni a cselekedeteiket. Ugyan volt olyan karakter, aki jóval többet érdemelt volna, mint Shiring grófja, Bartholomew, de cserébe kaptunk bőven nagyszerű figurákat. Waleran atya karaktere nem mindig sikerült elég valóságosra, nagyon egysíkú lett, pedig ugyanezt az alakot jobban is ki lehetett volna dolgozni.
A látványra panasz nem lehet, igazi sorozatos minőség, olykor kisebb-nagyobb kilógásokkal, de nem borzalmasan. Ellenben a fényképezés a harci jelenetekben nem lett túl jó, a káosz érzékeltetése ugyan sikerült, de az élvezet kárára, a kapkodó operatőri munka zavaróvá vált. A színészekkel viszont semmilyen gond nem volt. Ian McShane az atya szerepében néha kicsit gyenge lett a karakternek köszönhetően, annak ellenére, hogy egyébként zseniális színészről van szó. A másik nagy név, Donald Sutherland, Shiring grófja szerepét kapta, azonban nem volt elég idő a kibontakozásra. A többiek, Matthew Macfadyen, Rufus Sewell, Eddie Redmayne, Hayley Atwell, Sam Claflin, Liam Garrigan vagy Tony Curran szintén hibátlanok voltak, remek színészi gárdát sikerült összehozni.
A katedrális adaptációja kellemesre sikerült, a 8 rész egy délután alatt megnézhető, és a nézése alatt remekül lehet szórakozni. Minőségi történelmi sorozat, érdekes történettel és jó színészekkel. Kicsit sajnálom, hogy nem több részes lett, hiszen talán még jobb lett volna plusz 2-3 résszel. Így is megvan a 8/10 nálam.
2010. 08. 26. 19:26
Légió
(Legion – 2010)
Pedig a film nem is lett volna olyan rossz, ha egy jobb rendező kezébe kerül. Vagy esetleg Emmerich lesz a direktor, ő a világvégék specialistája. A Légió ugyanis hihetetlenül rossz film lett, hiszen csak az elfogadható látvány pozitívum, az összefércelt forgatókönyv, a koncepciótlan történetvezetés, a Z-kategóriás horrorokra jellemző pillanatok és a rosszul bemutatott karakterek mind a negatív oldalt erősítik. De legalább az alapötlet még érdekes volt.
A Földön eljön a világvége. Isten megharagudott az emberekre (a baromságaik miatt), ezért az angyalok segítségével az emberekre zúdította az apokalipszist. Néhányan azonban még megmenekültek egy sivatag közepén lévő pihenőben, de ők sem maradhatnak sokáig életben a zombik (angyalok által megszállt emberek) tömegével szemben. De a (bunkó) terhes nő méhében még ott van a remény, hogy az emberiség maradéka megmenekül, s Mihály angyal (és a gépfegyverei) segítségével talán nincs minden veszve, még ha maga (a buzogányos) Gábriel arkangyal indul is a babért.
Az egyszer a jófiúk, míg máskor a rosszak oldalán lévő Mihály és Gábriel angyal harca az emberiségért adná a film legnagyobb pillanatait, gyakorlatilag minden kudarcba fullad. Az akciójelenetek szánalmasak, a zombikkal való küzdelem sokszor inkább nevetséges, mint valóban horrorisztikus (nem lehet megijedni a pörgő buzogánytól, ez bizonyos), de nem ez lenne a legnagyobb gond. A forgatókönyvet nem gondolták rendesen át, egymás után, minden átvezetés és logika nélkül jönnek a jelenetek, míg a cselekedetek valós indítéka gyakorlatilag köde veszik.
A karakterek köré kerekített személyi történetek egyszerűen súlytalanok, a drámát nem lehet komolyan venni, a jégkrémes kocsiból induló zombi-támadások és a nagymama falon mászkálása között feleslegesen van jelen. A komoly pillanatokat nem tudják felvezetni, a nagyobbnak ható bölcsességek csupán közhelyek (és akként is tudják csak előadni), de még csak komolyabb morális mondanivalót sem tudnak felmutatni, kvázi értelmetlen teológiai dolgokkal támasztják alá a látottakat. A horror résztől nem lehet félni, minden mozzanatot előre lehet sejteni, s még a zenével sem tudják ezt segíteni.
A látvány még rendben van, azt éppen nem illeti panasz. A színészek sokat nem tesznek hozzá a produkcióhoz, a testvéri szeretet és a géppisztolyos gyilkosságok dilemmája között vergődő Miály arkangyalt Paul Bettany játssza el, mellette komolyabb szerepet kapott két még nagyobb név, Dennis Quaid és Charles S. Dutton, akik rutinból hozzák a kötelező feladatot, de ez édeskevés. A többiek, Lucas Black, Tyrese Gibson, Adrianne Palicki, Kate Walsh és Willa Holland legfeljebb csak elfogadhatóak, klasszikus B-filmesek.
Csapnivaló forgatókönyv, komolytalan, már-már nevetséges jelenetek és súlytalan személyi drámák (no meg a vérző szájú nagyi) jellemzik a filmet. Rá kellett néznem a rendező nevére, de nem Uwe Boll vezette a produkciót, helyette Scott Stewart szállította ezt a nehezen értékelhető alkotást. 2/10, megtekintését nem ajánlom.
2010. 08. 22. 19:29
Sárkányvadászok
(Dragon Hunters – 2008)
Magyarországon ugyan csak idén mutatták be, mégis 2008-as alkotásról van szó. Az idei animációs termés két sárkányos filmje közül az egyikről van szó, ráadásul nem is hollywoodi, hanem francia, így némi újdonság is keveredik a könnyed gyerekmesébe az érdekes, de kimondottan tetszetős látványon és az alapvető sablonokon kívül. Egyszeri megnézésre élvezetes alkotás.
Egy különös világról szól a történet, ahol sziklák és törmelékek repülnek mindenfele, sárkányok, bárányok és nyuszik kukucskálnak a lebegő káposztaföldeken. Lian-Chu és Gwizdo, a két kalandor (és a kékbundás sárkány-kutya), pénzkeresésként sárkányokra vadásznak, amikor találkoznak a gazdag úr unokahúgával, Zoéval, aki álomvilágában az Ezüstlovaggal harcol együtt. A világra azonban nagy veszély közeleg, a világfaló sárkány hamarosan felébred, s csak a furcsa csapat állhat az útjába.
Amerikával ellentétben itt nem a sima rutinos megoldásról van szó. Jóllehet itt is vannak szép számmal közhelyek és sablonok, a történetvezetés pofonegyszerű és kiszámítható, de mégis, megdobják itt-ott egy szerethető motívummal, egy meglepő megoldással, ezzel némi újdonságot és egyéniséget visznek bele. Olykor kicsit felpörög a film, néha unalomba fullad, s közben egetverő tanulságokkal tömítik el a kisgyerek agyát, de kellemesen szerethető és még talán szórakoztató is a film.
A karakterek kellően buták és kedvelhetőek a maguk módján, kivételt képez ez alól a kislány, aki hihetetlen módon idegesítő, és a film 90%-án át zavarja a nézőt, s csak a hatalmas toleranciaszint vagy a 10 éves kor mentheti meg a nézőt az öngyilkosságtól. Pedig a többiek rendben vannak, a jószívű, macis állovag, a kicsit zsugori és csaló társa, a vak öreg, és a gonoszkinézetű szolgája, de még a bundás kutya is megfelelő humorforrás. A fehér juhok és a vörös denevérek még kicsit a hangulatot is segítik.
A zene sokat javít az összhatáson, a kínai stílus és a hatásos dallamok megfelelően aláfestik a légkört. A látvány önmagában rendkívül furcsa lehet, meg van az az érzése a nézőnek, hogy egy hollywoodi animációs cég gyakornoka is jobbat csinál. A karakterek nem túl kidolgozottak, annál szebb viszont a háttér és a környezet. Szívesen néztem volna még a teremtett világot, esztétikailag igen szépen sikerült.
Nem mondom, hogy az évtized animációs filmje, sokkal inkább egy könnyed gyerekmese némi európai újdonsággal és mástípusú látványvilággal, mint amit megszoktunk. Egyszeri megtekintésre alkalmas, de világ nem vált meg. 5,5/10 a pontszám, de azért a végét nem tudom mire vélni.
2010. 08. 20. 12:56
Fanboys – Rajongók háborúja
(Fanboys – 2008)
Nehéz bármilyen kategóriába is besorolni a Fanboyst, hiszen a roadmovie alapot gyenge drámával és egész korrekt geek-komédiával fűszerezték. A film legnagyobb problémája, hogy nem tudja, mit is akar valójában. Humoros rajongói filmet, sok utalással és röhögéssel, vagy érzelmes drámát, amit néha kevés viccel felengednek. Két szék közé esett a Fanboys, noha voltak kimondottan jó pillanatai, s a játékidő felében jól lehetett szórakozni.
1998-ban, a 4. és egyben első Star Wars film megjelenése előtt a rajongók állandó lázban égtek, hiszen a Baljós árnyakkal folytatódik a filmes eposz. Néhány fiatal, Hutch, Linus, Eric és Windows számára a Star Wars jelent mindent, és mindennél jobban várják az új filmet. Azonban egyiküknek már nem lesz lehetősége a moziban megnézni a várva várt előzményfilmet, így elhatározzák, hogy átvágnak a fél országon a Lucas farmig, és megszerzik a kópiát.
A film klasszikus roadmovie-ként indul, de az egyszerű alapot tovább bonyolítják a drámai szállal. Nehéz eldönteni, hogy akkor működött volna jobban, ha kisebb, vagy éppen akkor, ha nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a vonulatra, azonban így semmiképpen sem volt szerencsés. Az érzelmesebb vonulat súlytalannak, komolytalannak érződött, miközben a humoros mókázás lendületét vesztette, és folyton megtorpant, amikor egy drámaibb pillanat következett.
A karakterek igazi sablonok, a közhelyes kocka-figurák megtestesítői: nőkkel nem tudnak bánni, a Star Wars az életük, folyton utalgatnak a filmekből, s még a Trekkesekkel is állandóan harcolnak. Ezzel még nem is lenne igazán gond, főleg, hogy a négy baráthoz csatlakozik Zoe, aki a kötelezőnek is mondható, bár rémisztően semmilyen szerelemi szálat hozza magával, de ettől függetlenül a gúnyolódásokkal és viccekkel kicsit segít a hangulaton. Pedig a humorral nem lenne gond, lehet nevetni a baromságokon és az agyatlan poénokon, de a körítés nem sikerült tökéletesre.
A színészi gárdával nincs gond, megoldják a dolgukat, főleg a film után felkapott Jay Baruchel, de mellette Sam Huntington, Chris Marquette és Dan Fogler sem volt vészes. Kristen Bell fekete hajjal kicsit furcsa, de még mindig aranyos volt. Egy-egy cameora feltűnt Seth Rogen, William Shatner és Danny Trejo is.
Nézhető film, lehet rajta nevetni is, de a jó hangulat és a rengeteg utalás és poén nem tesz remekké egy filmet. A lelkizős bölcsességek és az unalmas tanulságok sokat rontottak rajta, s azért az új filmről is kaptunk néhány humoros megjegyzést. 6/10, de lehetett volna jobb is.
2010. 08. 16. 18:27
A szupercsapat
(The A-Team – 2010)
Bevallom, ez nekem tetszett. A nyár egyik legszórakoztatóbb filmje az agyatlan akcióvígjáték kategóriában, s ha talán nem is a legjobb alkotás, mégis, a maga 120 percében folyamatosan élveztem. A sokak által ismert sorozatból készült, de adaptációnak is kimondottan jó, még ha nem is hozza vissza teljesen a sorozat hangulatát, viszont önmagában is jól szórakoztat. Kicsit elszállt és őrült, meglehetősen túlzó és realitást nélkülöző, de kiváló popcorn-mozi.
A történetből megismerhetjük, hogyan is lett a 4 katonából a szupercsapat. Az összeismerkedésüket Mexikóban hosszú katonai élet követte, ahol ők lettek a legjobb csapat. Azonban, ahogy szokott lenni, belekeverednek Bagdadban egy pénzmosási akcióba, és bajba sodrónak a CIA segítségével, megjárják a börtönt és hatalmas akciókat eszelnek ki.
Teljesen agyatlan szórakozás a film, mindenféle realitástól mentes, komolytalan, elrugaszkodott és őrült. Tele képtelenségekkel, amit remekül előadott, pörgős akciókkal fokoznak. A párbeszédek ütősek, hatalmas beszólásokkal és utalásokkal a régi sorozatra. Mindamellett tele van közhelyekkel és gyorsan kiszúrható sablonokkal, valamint furcsán előadott bölcsességekkel, de nem tud zavarni, mert a körítés pazar, csak hátra kell dőlni és élvezni az őrült akcióvígjátékot.
A karakterek jól lettek megalkotva, noha volt honnan építkezniük. Az agyafúrt és szivarozó Hannibal, a nőcsábász Szépfiú, az erőszakos és morcos Baracus, de a bolond Murdock is tökéletes adja az elvárt figurát, az őrült és komolyan-vehetetlen, de önironikus alakot. Súlytalan és látvány-orientált akciókkal van tele, de a látványi résszel nincs gond, hibátlan a CGI. Az operatőri megoldások nekem túlságosan modernek, a kusza és kapkodó kameravezetés nem igazán tetszett.
A komorabb Hannibalt előadó Liam Neeson jól alakított, de senkire sem lehet mondani, hogy rossz lett volna. Bradley Cooper remek Szépfiú volt, Quinton ‘Rampage’ Jackson tudja helyettesíteni Rosszfiúként Mr. T-t., de még Sharlto Copley sem volt rossz Murdock. Egyedül a szép Jessica Biel volt kicsit erőtlen, de őt nem a színészi tehetsége miatt szeretjük.
Folyamatosan pörög, percnyi nyugtunk sincs, hiszen a jó dialógusokkal és ütős akciókkal tarkított Szupercsapat nagyszerű nyári popcorn-film, amiben ugyan van hiba bőven, de még sem tud igazán érdekelni, hiszen végig szórakoztam a film alatt. Soknak érzem, de legyen 8/10 pont.
2010. 08. 12. 19:25
A hercegnő és a béka
(The Princess and the Frog – 2009)
A klasszikus, 2 dimenziós mesék legnagyobbja, a Disney az utóbbi években nem tökéletes, de már 3D-s filmekkel jelentkezett, most viszont újra megpróbálkoztak a régi idők animációjával. Vissza talán nem is tért a korábbi önmagához, de ha továbbra is ezen az útvonalon marad, néhány év múlva újra régi dicsőségében szerethetjük a mesegyárat. A hercegnő és a béka tipikus Disney, annak minden előnyével és hátrányával.
Mindenki ismeri a klasszikus békakirály történetét, akit ha megcsókol egy igazi hercegnő, akkor visszaváltozik a daliás királyfivá. Az amerikai New Orleans-ban a főszereplő hölgy a legkevésbé sem hasonlít egy hercegnőre: rengeteget dolgozik, szórakozni nem jár, csupán az álmát hajszolja, ugyanis egy éttermet akar nyitni apja emlékére. Azonban az események folytán mégis megcsókol egy beszélő békát, most viszont nem a nyálkás kétéltű lesz herceg, hanem a pincérlány válik békává.
A történet nem sok csavart ígér, nem is kapjuk meg. Tulajdonképpen nem sok eredetiség, vagy újítás van a filmben, a rengetegszer használt Disney-sablonokat alkalmazza. Közhely- és giccs-rengeteg, kötelező happy end és már-már bárgyúan ható történetvezetés. Egy-két mese ismerete után könnyedén megjósolhatjuk a következő jelenetet, azonban mindez nem válik igazán zavaróvá, ha engedjük a bennünk lakozó gyermeket szórakozni. Kissé üres és semmitmondó, ezeréves bölcsességeket és kliséket hangoztat, de talán közben egy kicsit elbájol is.
A karakterek sem hordoznak túl sok értelmet és újdonságot, inkább papírmasé jellemeket fedezhetünk fel. Az afroamerikai főhősök már az új Disney-t hirdetik, mellettük a főgonosz olyan, amilyennek lennie kell. Azonban csapódott hozzájuk egy jó kedélyű, sokszor kimondottan vicces aligátor, illetve a hősszerelmes, de humoros szentjánosbogár, akik ketten feldobják az egész film kellemes hangulatát.
A még nem modern mesékben igen gyakran találkozhattunk dalbetétekkel, most is van belőle bőven. Lépten-nyomon felcsendül egy-egy dal, szinte már musicalnek ható módon, s még ha ez inkább időhúzásnak is minősül, azért folyamatosan fenntartotta a vidám légkört és még tovább javított a hangulaton. A látvány tökéletes, igazi 2D-s animáció, nagyszerűen mutat. Igazán készíthetnének többet is, de majd talán e film után.
Nem tökéletes, sokszor elég bután és sablonosan hat, de a remek látvány, a jó humor és a kellemes dalbetétek nagyrészt kárpótolnak. Talán több erőfeszítéssel kikiálthatnánk a Disney stúdió visszatérését, egyelőre csak annyit mondhatunk, hogy majd egyszer visszatér. 6,5/10-nél többet nem érzek jogosnak, de ettől függetlenül jól szórakoztam, s bizton állíthatom, hogy tökéletes gyerekfilm.
2010. 08. 08. 15:24
A varázslótanonc
(The Sorcerer’s Apprentice – 2010)
A nyár első igazán pozitív meglepetése lett A varázslótanonc, ami talán nem az év filmje, nem fogunk ódákat zengeni róla, de könnyedén elszórakoztatta a nézőket, még ha a szokásos közhelyeket vetette is be. Talán egy kicsit kevesebb Disney, és több Jerry Bruckheimer, s még jobb lesz, de a maga 100 percében végig lehetett szórakozni, nem erőltettük meg magunkat, de a fejünket se fogtunk a film szörnyűsége miatt, mint Az utolsó léghajlítónál.
Dave Stutler nem a legmenőbb srác a főiskolán. A fizikáért rajong, s élete legnagyobb lehetősége a szerelemre úgy tűnik, hogy elveszett. Azonban a sorsnak köszönhetően varázslatos dolgokba csöppen: kiderül róla, hogy mágikus ereje van. Ő lehet a legalkalmasabb a feladatra, hogy megállítsa az ellenséget, aki a világuralomra tör, ebben segítsége Balthazar Blake lesz, aki talán a legnagyobb élő mágus.
A film tipikus sablonokra épít, de ezen túl kell tennünk magunkat. Azonban ha a közhelyeken túllépünk, egészen jól szórakozhatunk. Az elénk táruló világot gördülékenyen ismerjük meg, a mester-tanítvány viszony és a szerelemi szál köreit gyorsan letudjuk, s még kimondottan idiótán sem hat. A kellően hatásos akciók és a meglepően korrekt dialógusok tesznek az élvezetért, s még ha nem is túl újító, vagy túlságosan nagyot mondó, de a feladatát tökéletesen teljesíti és a játékidejére ez a fantasy-tinivígjáték koktél élvezetes marad.
A meglepetések körébe tartozik a humor is, ami a legtöbb esetben hibátlanul működött, az itt-ott felbukkanó utalások és viccek segítették a humorként funkcionáló gonosz karaktert, Drake Stone-t. A tinédzser-párost nem bonyolították túl, a legegyszerűbb sablon működött, s az olykor zavaróan ható romantikus tinielemek sem sikerültek rosszra. A mester, Blake személye elég potenciált tartalmaz, ennek megfelelően szépen (noha klisék mentén) építették fel és aknázták ki a lehetőségeket. A gonosz, Maxim Horvath lett talán a legjobb, jó szövegeket és karizmatikus figurát kapott.
A látványra nem lehet panasz, tökéletes Bruckheimer-minőség, amelyet nem túl karakteres, de legalább nem is rossz zenével támogattak meg. A főszerepet Jay Baruchel kapta meg, aki 30. életévéhez közeledve is elbírt a tinédzserrel, s ha más nem is emelhető ki, legalább nem rontott a produkción. Nicolas Cage, akinek az utóbbi időben több melléfogása is akadt, idén a Kick-Ass-ben már megmutatta, hogy még van benne lehetőség. Alfred Molina kiválóan játszotta az ellenfelet, mellette Toby Kebbell sem volt olyan gyenge. Teresa Palmer és Monica Bellucci inkább az eyecandy-vonulatot erősítették, de ez legyen a legnagyobb gond.
Meglepetésként ért, hogy nem rossz film, legfeljebb komolytalan. Nézhető, sőt, kimondottan szórakoztató is, de semmiképpen sem szabad várni világmegváltást. A maga fantasy-tinivígjáték műfajában élvezhető, amihez nem kicsit járult hozzá a nagyszerű látványvilág, és a két nagyobb színész, Nicolas Cage és Alfred Molina. Meg merem kockáztatni a 7,5/10-et.
2010. 08. 04. 15:51
Spartacus: Vér és homok – 1.évad
(Spartacus: Blood and Sand)
Nem tudom igazán, hogy mit is gondoljak a sorozatról. Az utolsó előtti epizód és a finálé között eltelt vagy 2 hét, ugyanis nem nagyon sikerült tisztáznom magamban, hogy mit is várnék a Spartacusról. Vérfürdőt, mészárlást és meztelenkedést minden mennyiségben? Érdekes, intrikákkal teli történetet? Érzelmekkel dúsított személyi tragédiákat?
Valójában a sorozat mindegyikkel rendelkezik, s kombinálja is őket a megfelelő arányban és mennyiségben. Noha a sorozat az elején még egyszerű “kardozunk, gyilkolunk és szexelünk” alapvonalon indult el, azóta az írók is magukra találtak. A sorozat 6-8. része környékétől kezdve folyamatosan javult a helyzet a végégig, ami elég nagy dobás volt, s nem gondoltam volna, hogy máris meglépik. Spartacus gladiátorként töltött életén túl viszont állandóan foglalkoztak rómaiak intrikáival és terveivel is, kiegészítve (és feldobva) a véres harcokat.
Ezen túl is meg kell említeni, hogy az írók merészebbnél merészebb lépéseket követtek el, a főbbnek látszó karaktereket is megölették, ezáltal biztosítva a folyamatos feszültséget és izgalmat, valamint az állandó fordulatokat. De nem csak a gladiátori oldalon, a feltörekvő capuaiak életében is érdekes és élvezetes lépéseket tettek, célra törően, s nem foglalkoztak zavaró mennyiséget egy problémával, így valóban minden része végig feszült tudott maradni.
A karakterek kidolgozottságára sem lehet panasz, kellően megalapoztak mindenkit, még ha a sorozat felénél meg is halt. Ennek ellenére nem tudtam szinte senkit megkedvelni, nem voltak szimpatikusak, ezért a drámaibb, személyes sorsokkal foglalkozó része a sorozatnak nálam érdektelenségbe ütközött, kivéve talán Varro életét. Még Spartacus sorsa is inkább untatott, főleg az elején, amikor még úgy tűnt, hogy a feleségét nem tervezik előszedni, s csak feleslegesen tovább nyújtják a történetet. Ez a panaszkodó Spartacus rányomta bélyegét az évad első felére, s igazából 3-4 rész után a gyakori öldöklések és harcok sem mindig tudták felkelteni a figyelmemet.
Az évadvégi finálé viszont nagyszerűre sikerült, ahogy az időszerkezettel is kicsit eljátszogattak, érdekesebbé tetté az epizódot, bár a végére egy kicsit átverve érzem magam az ennyi intrika és ambíció után. A másik fájlalt tényező a vizuális megvalósítás, ami ugyan illik a sorozathoz, de mégis zavarnak a fröccsenő művér literek. Nincs valóság érzetem, a korba nem sikerült teljesen beleélni magam. A színészekkel semmi gond nem volt, noha ugyanazt a néhány arcukat mutatták végig, de tisztességgel teljesítették feladatukat, többet nem is kellett. Andy Whitfield és John Hannah a férfiaknál jól szerepeltek, míg a női oldalon leginkább eyecandyket lehetett látni, nekem Katrina Law volt a kedvencem.
Így a végére érve sem tudom, hogy mit gondoljak a Spartacusról. Látom az írók ötleteit, élvezem az izgalmat és a feszültséget, de hosszú távon ez nekem kevésnek bizonyult. A karakterek többsége nem tud igazán érdekelni, ezért a velük kapcsolatos drámák hidegen hagynak, a vér és szex 13 részen át már nem szórakoztat, az intrikák világa jól működött, de önmagában nem hozza a teljes élvezetet. 7,5/10, nyári mókának jó.
2010. 07. 31. 14:15
Az utolsó léghajlító
(The Last Airbender – 2010)
A Hatodik érzék és A falu c. filmek rendezője, az indiai M. Night Shyamalan nem valószínű, hogy be fog futni Hollywoodban, hiszen Az utolsó léghajlító nagyon gyengére sikerült. Annak ellenére, hogy megvolt benne a lehetőség az év popcorn-filmjére, azonban minden hozzávaló hiányzott: látványos harcok, korrekten megvalósított történet és jó színészek nem voltak benne. De legalább kaptunk másfél órán át harcművészeket megszédítő hadonászást.
A film világában a négy elem az uralkodó: a levegő, a víz, a föld és a tűz. Mindegyik elemnek megvan a maga törzse, akik képesek “meghajlítani”, irányítani elemüket, noha mostanság kihalóban vannak, hiszen a Tűznemzetség háborút indított a többiek ellen. Csak egy valaki van, aki megakadályozhatná a Tűz törzsének uralmát: az Avatar, aki képes mind a négy elemet használni, aki békét teremt a világban, hiszen kapcsolatban áll a szellemvilággal. Két ifjú a víz törzséből talál rá újra Aangra, de ő elmenekült feladata elől, más viszont nem képes megakadályozni a teljes pusztítást.
A történet sablonosságán muszáj túllépni, nem ez lenne a fő gond, elvégre a négy elem meghajításán kívül minden szerepelt már az utóbbi idők fantasy filmjeiben, sokkal inkább a kivitelezés. Nem lenne akkora baj, ha a közhelyeket ésszerűen, érdekesen, de legalább látványosan adnák elő. A rosszul felépített forgatókönyvben nincs semmi eredetiség, az újdonságnak jelét se mutatják. A buta alapkoncepció bővelkedik klisékben, még a film fő bölcsességén is csak nevetni lehet, annyira közhely: a háború a szívekben dől el. Mindemellett lehet, hogy csak nekem nem szóltak, de lényegében trilógiát terveztek, amit nem a szokásos módon, önmagában is korrekt első résszel nyitottak, hanem kvázi cliffhangert, nyitott befejezést hagytak a végén.
A végtelen sablonokon még valahogy ki is egyeznék, be tudva annak, hogy csak a látványra mentek rá, itt azonban még erről sem lehet szó. Rengeteg lehetőség lett volna a pörgős, látványos akciójeleneteken, ehelyett azok is hihetetlenül lassú tempóban és mindenféle hatás nélkül folytak. A statiszták fele jóízűen bámulta, ahogy két ember csatázik, miközben még nekik is megaludt a szájukban a tej. Többször is megvolt a pillanat, és lehetett reménykedni, hogy most valami élvezetes következik, erre a film fő pillanatait teljesen érdektelenül intézik el.
Ehhez még hozzá kell tenni, hogy ami volt akció, azt is tovább bonyolították felesleges mozdulatokkal. Ugyanis a hajlítók csak akkor képesek hajlítani, ha előtte perceket hadonásznak, mindenféle eredmény nélkül. A rosszul, sőt, néha kimondottan hibásan használt CGI mellett a zene legalább jelen van. Nem festi alá, nem illik oda, de önmagában élvezhető és még az bővelkedik a legtöbb élvezeti értékben. A szörnyen rossz párbeszédeken tovább ront a borzalmas magyar szinkron, ugyanis pont a főszereplőknek lett nagyon rossz hangjuk.
Végső mentsvárnak legalább jó színészeket kellett volna összeszedni, de még ez sem jött össze. Az egyetlen pozitívum, ami elmondható a gárdáról, hogy sikerült betanulniuk rengeteg karmozdulatot (biztos gyötörte őket utána izomláz). A főszereplő trió, Noah Ringer, Nicola Peltz és Jackson Rathbone semmit nem mutattak, egyszerűen bohóckodás volt, amit műveltek. Az elméletileg tapasztalt Dev Patel bizonyult talán a legtehetségtelenebbnek, bántóan gyenge volt szereplése. A Gettómilliomosban és a Skinsben is ilyen pocsék volt? A tapasztaltabb színészek, Cliff Curtis és Aasif Mandvi bántóan rosszul dolgoztak, mellettük még Shaun Toub is korrektnek tűnt.
Nagyon remélem, hogy nem kapunk folytatást ennek a borzalmai után. Korrekt zene és.. ennyi. Silány forgatókönyv, vacak párbeszédek, sablonos alapkoncepció, szörnyű színészek és a látványosság teljes hiánya jellemzi a filmet. Rossz érzés belegondolni, hogy ha jó emberek kezébe kerül az alapanyag, ennél nagyságrendekkel jobb filmet lehetett volna összehozni. 3/10, de még ezt is soknak érzem.
2010. 07. 29. 13:18
Az elsősorban Nicolas Cage nevével reklámozott The Sorcerer’s Apprentice könnyed nyári popcorn-filmnek készül, majd kiderül, hogy mi lesz belőle, hiszen az előbbi úriembernek több gyengébb dobása is akadt az elmúlt években. A rendező Jon Turteltaub, aki eddig inkább sorozatos körökben mozgott.
Az amerikai premier már július 14-én lezajlott, Magyarországba csak a jövő hónapban, augusztus 5-én érkezik. A főszerepben természetesen Nicolas Cage és Jay Baruchel, de feltűnik még Alfred Molina, Monica Bellucci és Teresa Palmer is.
Dave Stutler átlagos tininek tűnik első látásra, azonban mágikus képességei vannak. Maga mellé veszi a város legnagyobb varázslója, Balthazar Blake, aki ősellenségével küzd, Maxim Horvath-tal. Dave elkezdi a kiképzést, azonban nem egyszerű, és minden erejére szüksége lesz, hogy megvédje a várost a gonosszal szemben, s közben álmai nőjére is jó benyomást tegyen.
Tovább a teljes cikkre, amely már spoileres lehet »
2010. 07. 27. 14:34
Eredet
(Inception – 2010)
Ki merem jelenteni, hogy az Inception ott lesz az év legjobb filmjei között. Christopher Nolan rendezése, aki két Batman között megalkotta ezt a filmet, s most sem kellett csalódnunk. A két és fél órás játékidő ellenére is kellően izgalmas produkciót láthattunk, amit nagyszerű látvánnyal, érdekes történettel és jó színészekkel dolgoztak ki, de a kommersz akció sci-fi jellege és a kötelező körök ellenére sem lesz túlzottan hollywoodi.
A történet bonyolultabb, mint elsőre tűnik. Egy különös csapat munkáját követhetjük végig, akik az álmok szakértői. Az emberek tudatában vájkálnak, s onnan gondolatokat lopnak, mindezt a felépített álmok valóságában. Azonban egy utolsó nagy dobásra készülnek, de most nem lopni kell, hanem elhelyezni. Elkezdődik az út a tudatalattiba, ahol nem is olyan könnyű megkülönböztetni, hogy mi a valóság és mi az álom.
Talán nehéz a virtuális valóság témában újat mondani a Mátrix és társai után, azonban Nolan nem terheli a nézőt magasröptű filozófiai gondolatokkal, sokkal inkább az élményre helyezi a hangsúlyt. A sci-fi vonulaton áttekintve klasszikus heist sztoriról van szó, amiben valamit el akarnak rabolni, s ezt a rablást megelőzi a kötelező csapat összeszedése. Mégis, a film első bő órája csak ezzel megy el, de a feszültséget végig fenn tudja tartatni, nem ül le a film, már csak a világ megismerése miatt sem. S bár a fordulatok nagy része könnyen kitalálható, nincsenek nagy meglepetések, de ettől függetlenül végig a székhez szögezi a nézőt.
Lassan bontakozik ki a film, ilyen tempóban győzi meg a nézőt arról, hogy valami nagy lesz a második felében. De nem telik üresen egy perc sem, megismerjük a teremtett világot, amelynek megértéséhez némi ész is szükséges, hiszen a forgatókönyv okosabbnak tartja a nézőt, mint a hollywoodi rendezők általában elismerik, jóllehet a vágás során elveszett egy-egy információ, ami a tökéletes megértésben segítene. Mindemellett az érzelmi töltet is előbukkan a filmben, de az előadás itt sem válik rosszá, emészthetően mutat be mindent. A pörgős akciójelenetek rátesznek még egy lapáttal a film élményéhez, még ha elengedhetetlenek is egy kommersz filmben.
A zene és a látvány összjátéka most is kitűnő. Az előbbi nagyszerűen aláfesti a jeleneteket, hozzáad a hatáshoz, míg utóbbi a kiteljesíti a filmet a kimondottan kreatív és ötletes, lenyűgöző látványú jelenetekkel. A színészek nem rontanak a helyzeten, noha az is igaz, hogy sokat nem is javítanak rajta. Leonardo DiCaprio, aki ugyanolyan profisággal adja ugyanazt, mint a Viharszigetben, valamint Marion Cotillard párosának elsőre furcsa, utána érzelemdús alakítása adja az alapvonalat, s hozzájuk társulnak a kissé elnyomott mellékszereplők, mint Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Cillian Murphy, Ken Watanabe és Michael Caine.
Remek szórakozás az Inception, ami kommersz jellege ellenére sem lett túlzottan hollywoodi. Pörgős akciók, izgalmas és lendületes történet, illetve nagyon látványos teremtett világ, mint az Ocean’s filmek és a Mátrix (latex és túllassított kungfu nélküli) keresztezése Christopher Nolan rendezésében. Hatalmas filmélmény, amin csak az erőltetett szinkron rontott. 9,5/10 nálam.
2010. 07. 22. 18:50
Az eredetileg animációs sorozatból készült The Last Airbender elsőre nagyon negatív kritikákat kapott. Rég láttam ilyen mértékű nemtetszést, mind nézői, mind kritikai oldalról. Azonban mégis látványosnak, kommersz popcornnak néz ki, ami miatt egyszer megtekinteném. Hogy legalább én is negatívat írhassak róla.
A rendező M. Night Shyamalan, akinek eddig nem voltak komolyabb filmjei, de úgy tűnik, hogy ezután sem lesz. Főszerepben Noah Ringer, mellette feltűnik Dev Patel, Cliff Curtis és Nicola Peltz. Amerikában már július elseje óta szidhatják a filmet, mi, magyarok, csak jövő héttől, vagyis július 29-től.
Különböző törzsek különböző elemeket uralnak: tüzet, vizet, földet és levegőt. Azonban a Tűznemzetség háborút indít a többiek ellen, és a pusztítás végigdúl a világon. Aang rájön, hogy ő az egyetlen megmaradt Avatar, aki minden elemet képes irányítani, így barátaival együtt elindul, hogy visszabillentse a világ egyensúlyát.
Tovább a teljes cikkre, amely már spoileres lehet »
2010. 07. 20. 12:32
HA/VER
(Kick-Ass – 2010)
A nem túl szerencsés magyar címet nem kommentálnám, sokkal inkább a furcsa kampányt, amit a film köré kerítettek. Nem tűnt komolynak, inkább csak amolyan B-kategóriás képregény-paródiának, pedig azért más a helyzet. A film fele tiszta élvezet, s ha az összhatást az eleje el is rontja, azért könnyedén az év egyik legjobb popcorn-mozija lett, már a remekül összerakott akciók és a zseniális beszólások miatt is, de Hit Girllel tarolt a film.
A tinédzser Dave Lizewski színtiszta vesztes. Nőügyek terén sikertelen, melegnek is hiszik, de egyébként a képregények szuperhőseit kimondottan kedveli. Megfordul a fejében, hogy a való világban miért nem próbálta még ki senki a hősködést, így úgy dönt, hogy majd ő lesz az első, és egyedül veszi fel a harcot. A helyi gengszterbanda felfigyel az újdonsült közönség-kedvenc Kick Ass-re, aki közben megismerkedik Hit Girllel és Big Daddy-vel is, akik szintén bűnüldözésre adták a fejüket.
Noha sima szuperhősös mozinak tűnik, azért ennél jóval több van a háttérben. Bár való igaz, az eleje nagyon a tinivígjátékok vonulatát követi, ezt érzem igazán feleslegesnek a filmben, megzavarja az összhatást és kizökkent a hangulatból. Azonban ahogy beindul a film, igazi élményben lehet részünk, hiszen zseniális párbeszédek és beszólások uralják a véres akciók közötti területet, amiből nincs túl sok. Ahogy beindul az igazi tombolás, kiválóan megkoreografált, ütős jeleneteket sorakoztat fel, s ezek adják a film legjavát.
Akármennyire is Kick Ass a főszereplő, ez igazán Hit Girl mozija, aki önmagában uralja a terepet. Irreálisan eltúlozzák a karakterét, ami egyben paródia is a klasszikus figuráknak. Ezt megerősítik a filmes, képregényes utalások, a paródiaszerű megmozdulások, az igazi hatásvadász jelenetek, még ha a következő pillanatban egy véres öldöklésbe torkollik az egész. Az idealizmusban túlcsöpögő univerzumokat felváltja a morálisan vitatható gyilkolászás egy tizenegy éves lány képében, ezáltal túlzó realizmussal fűszerezve a filmet.
A zeneválogatást is csak dicsérni lehet, egyszerre eltúlzó és hihetetlenül zseniális, amihez képi világ is tökéletesen passzol. A fiatal Aaron Johnson első szárnypróbálgatása ez, és remekül is dolgozik, azonban Chloe Moretz lesz az igazi sztár, kitűnően gyilkolászik a vásznon, majd a következő jelenetben kakaót szürcsölget. Nicolas Cage mostanság annyi filmben szerepel, amennyiben nem szégyell, többsége mellé is talál, azonban végre megmutatta, hogy miért is jó ő. Kivételesen még vicces is volt. Mark Strong főgonosza és Christopher Mintz-Plasse trónvárományos gonosza adja a befejezést, kiválóan teljesítettek.
R-kategóriás öldöklés, hihetetlen akciókkal és fekete humorral, amit a parodisztikus vonal egészít ki, s akármennyire is ezt akarja segíteni a tinivígjáték, mégis rosszul hat. Azonban a film második felében Matthew Vaughn nem félt kezébe venni az irányítást, és igazi filmélményt mutatott be a vásznon. 8/10, bár kevésnek érzem.
2010. 07. 17. 13:47
Szellemíró
(The Ghost Writer – 2010)
Gondoljunk akármit is Roman Polanskiról, muszáj elismernem, hogy rendezőként lenyűgöző. Bevallom, hogy eddig nem igazán ismertem életművét, most már azonban más szemmel nézek rá, hiszen a Szellemíróval olyan filmet készített, ami minden bizonnyal 2010 egyik legjobbja. Az izgalmas thrillerhez némi politikai dráma társult, de a teljes képet a neves színészek és a hangulatkeltő zene adja meg, még ha mindez Polanski nélkül talán csak középszerű lenne.
A híres emberek emlékiratait sohasem ők maguk írják meg, hanem felkérnek egy szellemírót, hogy segítsenek a memoár elkészítésében. Névtelen főszereplőnk is egy ilyen szellemíró, legújabb megbízatása Adam Lang, a háborús bűnökkel gyanúsított ex-miniszterelnök, aki körül azonban nincs minden rendben. Az előző író rejtélyes módon balesetet szenvedett, Langet az ellenfelei állandóan támadják, miközben a szellem is érzi, hogy az elnöki rezidenciául szolgáló szigeten több titok lappang, mint amit az előd az első vázlatokban papírra vetett.
Ugyan a műfajban nem hordoz magában túl sok újdonságot a történet, azonban a remek rendezésnek köszönhetően másképpen tárul elénk az oknyomozó thriller. A feszültséggel teli környezetben kiváló ritmusban pörögnek a fordulatos események, egyszer sem ül le a történet, egyszer sem kezdünk el unatkozni, hiszen a hatásos módon bemutatott izgalmak végig borzolják az idegeinket, nem bocsátkozik kisstílű hatásvadászatba, sokkal inkább gondolkodásra késztet, s végre nem nézi teljesen hülyének a nézőt.
A korrekten felépített karakterek eleven részei a filmnek, az elnök igazán klasszikus figura, mellette a felesége, aki a sírdogálásától kezdve főhősünket rabul ejtette, sőt, még a másra is kapható titkárnőt is láthattuk más filmekben, de mégis úgy mozognak a vásznon, úgy lettek megalkotva, hogy egyáltalán nem válik zavaróvá. A névtelenségbe burkolózó, múlt és kötöttségek nélkül élő szellemírót mozgatják az események, egészen a sötét, erős katarzisként felépített befejezésig.
A hangulathoz tökéletes illő zene mellett ki kell emelnem a vizuális megvalósítást, hiszen a film alatt majd’ végig esik az eső és viharos szél uralja a kis szigetet, s ehhez a nem túl vidám, már-már nyomasztó szobák is illenek. A színészek profin oldották meg a feladatukat, Ewan McGregor és Pierce Brosnan párosa végig uralta a vásznakat, remek párbeszédeket írtak hozzájuk kevéske angol humorral színezve. Olivia Williams és Kim Cattrall alkották a női párost, de kevéske időre, bár annál lényegesebben feltűnt Tom Wilkinson is.
Nagyszerűen kivitelezett politikai thriller, sötét, bár annál erősebb hangulattal átitatva. Polanski rendezői személye megtette, amit kellett, a sablonokkal dolgozó történetet kitűnővé dolgozta át. A némi aktuálpolitikai áthallással rendelkező mű az idei legjobbak között van, csak a másik nagy rendező szigetes műve közelítheti meg, részemről 9/10.
2010. 07. 14. 14:10
A nyár legnagyobb dobásának ígérkező, máris 9,3-as IMDb átlaggal büszkélkedő filmje az Inception. A 3. Batman film előtt tervezte leforgatni Christopher Nolan, aki A sötét lovaggal kimondottan nagyot alkotott. Az első visszhangok elég jók, konkrétan a legtöbben ódákat zengenek, ezt bizonyítja a kritikusok oldala, a rottentomatoes is, ahol jelenleg 84%-on áll.
Amerikában tegnap, vagyis július 16-án mutták be, míg kis hazánkban csak jövő héten kerül sor a premierrel, konkrétan július 22. napjától tekinthetjük meg. Főszerepben Leonardo DiCaprio, aki idén a Viharszigettel már bizonyított, mellette feltűnik Joseph Gordon-Levitt, Marion Cotillard, Tom Berenger, Ellen Page, Tom Hardy, még Michael Caine is.
A főszereplő, Dem Cobb remek tolvaj. Amíg az áldozatai alszanak, értékes információkat lop el a tudatukból. A vállalati kémkedés szakértője, azonban úgy dönt, hogy az utolsó nagy meló után visszavonul és nyugalmasabb életet él. Most viszont nem lopni kell, hanem információt elhelyezni valakinek a tudatában, ami ezáltal a tökéletes bűntény lehet. Viszont nem mindenki örül ennek a tervnek, egy veszélyes ellenfél van a nyomukban.
Tovább a teljes cikkre, amely már spoileres lehet »
Következő »
